A Team Peugeot Total ma megszerezte első győzelmét a Le Mans-i 24 órás viadalon a két éve, 2007-ben bemutatott dízelmotoros 908 HDi FAP versenyautójával. A ma délutáni eredmény egyúttal a cég harmadik Le Mans-i győzelmét is jelenti az 1992. és 1993. évi diadalok után. A Peugeot gárdája az idei versenyen teljesen kisajátította az első két helyet, és egy rövid vasárnap délutáni időszaktól eltekintve a rajttól a célig vezettek; kezdetben a Sarrazin-Montagny-Bourdais trió 8-as rajtszámú autója, aztán a 9-es (Gené-Wurz-Brabham), amely ötödik órában vette át a vezetést, és megtartotta előnyét a verseny végéig. A Peugeot hétvégéjét a 7-es számú autó (Minassian-Lamy-Klien) eredménye tette teljessé az idei izgalmas Le Mans-i viadalon; a hatodik helyet szerezték meg, miután egy sor akadály hátráltatta őket az éjszaka folyamán.
A Peugeot Sportigazgatója, Olivier Quesnel: „A rajt előtt egy francia kerékpáros hasonlattal élve a 8-as kocsi legénységét ’sprintereknek’, a 7-esét ’országúti sprintereknek’, a 9-es pilótáit pedig ’harcosoknak’ neveztem. Ma a ’harcosok’ győztek. Valóban úgy érzem, hogy a közönség és az Automobiles Peugeot ezt az eredményt várta. Hatalmas volt a kihívás és sikerült felnőnünk hozzá. Itt mi voltunk a kihívók, a favorit legyőzése volt a küldetésünk. Ezt is tettük, főként azzal, hogy elkerültük az odavezető út lehetséges buktatóit. Óriási verseny volt, a Peugeot Sport pedig egy igazán nagyszerű csapat. Büszke vagyok mindenkire, aki részt vett ebben a projektben. Ez a győzelem a Peugeot Sport győzelme."
A 9-es rajtszámú Peugeot nemzetközi legénysége, a Spanyol Marc Gené, az ausztrál David Brabham és az osztrák pilóta Alexander Wurz győzelmét problémamentes versenyének köszönheti, így vették át a vezetést, amikor a másik két 908 HDi FAP hátrányba került a verseny első negyedében. Ezek után a tapasztalt trió tagjai arra koncentráltak, hogy gyorsan és következetesen vezessenek előnyük megtartása érdekében és az üldözés feladata csak a versenytársakra maradjon… „Annyira jó érzés győzni," sugárzott David Brabham, aki tizenhatodik versenyén ért a csúcsra, és akinek bátyja, Geoff 1993-ban tagja volt a Peugeot győztes csapatának. „A Peugeot Sport tényleg elképesztő munkát végzett. Nagyszerű csapat, 100%-osan megbízható autót kaptunk tőlük, mi hárman pedig hibátlan versenyt futottunk." Alexander Wurz, a legfiatalabb versenyző, aki Le Mans-i 24-órást nyert (1996-ban), így nyilatkozott második sikeréről a La Sarthe-nak: „Hogy mit csináltunk másképp? Úgy tartottuk a pályán az autót, hogy semmilyen sérülést nem szedtünk össze. Remek csapat állt mögöttünk, és egy fenomenális autó. Fantasztikus érzés Franciaországban francia autóval győzni." „Egy ilyen nagy versenyt megnyerni: ez a legjobb dolog, ami valaha történt velem - összegezte Marc Gené. Soha semmi hasonlót nem tapasztaltam még. Nagyon megható pillanat volt számomra."
A verseny elején a tisztán francia csapat diktálta az iramot a 8-as rajtszámú Peugeot 908 HDi FAP versenyautóval. Franck Montagny az első négy boxkiállásig magabiztosan vezetett, és az első helyről rajtolva tekintélyes előnyre tett szert szombat délután, a verseny legmelegebb időszakában (a hőmérséklet 28°C volt). A francia erőfeszítéseit ekkor csapattársa, a pole-pozíciót elnyerő Stéphane Sarrazin folytatta. Nem sokkal ezután azonban a 8-as autó lemaradt, ez később az első helyébe – és a győzelmébe – került, amikor Sébastien Bourdais, az autó harmadik pilótája törött féktárcsával hajtott ki a boxba. A javítás közel tíz percébe került a csapatnak. A Le Mans-i születésű versenyző ezután ütközött egy lekörözöttel, összetörve a 908-as orrát, és a karosszériaelemek cserélje egy újabb kört emésztett fel. „Nagy nap ez a Peugeot-nak - emelte ki Sébastien Bourdais. Nagyon keményen dolgoztak a sikerért és tényleg megérdemlik. Nekem személyes kihívás, hogy egyszer megnyerjem az itthoni versenyemet. Idén nagyon közel álltam hozzá, és vissza fogok térni, amíg csak nem sikerül!" „Franck, Sébastien és én nyilván csalódottak vagyunk, hogy nem nyertünk, de hogy lehetnénk elégedetlenek egy ilyen csapattal, amely ennyire akarta a győzelmet?" ismerte el Stéphane Sarrazin.
A harmadik Team Peugeot Total autó, a 7-es számú mindössze 11 kör után szenvedett balesetet, amikor egy másik versenyző nekihajtott, miközben első boxkiállása után visszatért a pályára. Az 51. helyre történő visszaesés keserű csalódásán hamar túltették magukat, a portugál Pedro Lamy, a francia Nicolas Minassian és az osztrák Christian Klien támogatták a csapattársaikat azon megoldások kiértékelésében, amelyek segítettek az éllovasok megfelelő stratégiájának kiválasztásában. A kora reggeli órákban bekövetkezett sorozatos problémáik ellenére következetes és elszánt versenyzésük jutalma egy merész hatodik helyezés lett a leintéskor.
A győzelmet a 9-es rajtszámú autó szerezte meg, az első rajtkockát a 8-as számú gép. Mindenki vitt haza valamit az erőfeszítései jutalmául, miután Nicolas Minassian megfutotta a hétvége leggyorsabb körét: 3 perc 24.352 másodperces ideje 240,097 km/órás átlagsebességet jelentett a világhírű 13.629 km-es pályán. Talán Pedro Lamy foglalta össze legjobban csapattársai érzéseit: „Amikor az a másik autó belém szaladt a boxkijáratnál, nem hittem el. Olyan kemény volt látni, ahogy minden győzelmi esélyünk elillan mindössze 40 perc versenyzés után. De erről szól a motorsport, és ezt el kell fogadnom." Bruno Famin (Technikai Igazgató, Peugeot Sport): „Semmilyen technikai problémánk nem volt a hétvégén, csupán néhány versenybaleset, amely felborította a menetrendünket. A Peugeot 908 HDi FAP bebizonyította megbízhatóságát az Audi legyőzésével, amely gyakorlatilag egy évtizeden át verhetetlen volt itt. Ez nem csupán egyetlen, de négy év kemény munkájának eredménye."
Végeredmény:
1, Gené-Wurz-Brabham Peugeot 908 HDi FAP N°9 382 kör (5206km) 2, Sarrazin-Montagny-Bourdais Peugeot 908 HDi FAP N°8 +1 kör 3, Capello-Kristensen-McNish Audi N°1 +6 kör 4, Charouz-Enge-Mucke Lola Aston Martin N°007 +9 kör 5, Panis-Lapierre-Ayari Oreca N°11 +13 kör 6, Minassian-Lamy-Klien Peugeot 908 HDi FAP N°7 +13 kör Stb.